Az idő és a tér megszentelése: statikus és dinamikus kozmológiák

Árik Zsófia: Kísérlet az idő és a tér megszentelésére : statikus és dinamikus kozmológiák


Platón kései filozófiájában, jelesül a Timaioszban, a Törvényekben és a Philébosz adott szöveghelyein keresem a Világ teremtésének motívumait, a keletkezés, 'gignomai' és a létezés, 'einai' összefüggéseit. A Világ teremtésének kozmológiai modellje és a Világ, mint egy ideális közösség, egy kommuna megalapításának egymásra vetíthetőségét kutatom, azt hogy hogyan képeződik le egy égi minta földi síkon, illetve hogy hogyan felelhet meg földi síkon egy közösség élete, egy geometriai forma vagy egy mozgás, egy dallam az égi mintának. Mi a 'Démiurgosz' szerepe ebben a teremtéstörténetben? Mi a 'Paradeigma', modell, Mintakép szerepe a Teremtésben, milyen oksági, idő-és térbeli, logikai viszonyban áll a 'Teremtő'-vel vagy a 'teremtés anyagá'-val? Milyen lehetséges teológiai konnotációi vannak az 'eikón', képmás alapján teremtésnek, mi köze lehet ennek a 'logosz inkarnációjá'- hoz? A teremtésnek ebben a 'mesterember-típusú modelljé'- ben milyen közelkeleti, semita teremtésmotívumok húzódnak meg, milyen mitológiákkal rokonítható? Hogyan lehetne az 'eikón'- t, a képmást, összhangba hozni a a 'paradeigmá'-val, a mintaképpel és a 'Logosz'-szal ebben a teremtésmodellben? Milyen relevanciával bírhat mindez a folyamatteológiai elméletekre nézve, illetve folyamatteológiai elméletek hátterén hogyan értelmeződik? Mi a teremtés- és a természet fogalma Platónnál és A.N. Whitehead folyamatfilozófiájában? Miért fontos, hogy statikus vagy dinamikus teremtéselmélettel, kozmológiával, természet fogalommal definálunk egy világot? Hogyan válik ez a Világ szakrálissá és miért fontos hogy szakrálissá váljon az ökofilozófia szempontjából? Az előadásban ezekre a kérdésekre keresem a lehetséges válaszokat, melyek sohasem tekinthetők véglegesnek és melyek újabb kérdéseket vetnek föl.

Az idő és a tér szakralizációja Eliadénál

Az ember azért tud a szentről, mert az megnyilatkozik számára és a profán létezéstől teljes különbözőnek bizonyul, a szentnek ez a megnyilatkozása görögül hierophánia, a hierosz szentet a phainomai pedig megjelenni-t jelent. Minden hierophánia paradoxon, mert az amiben megnyilatkozik egészen mássá lesz és mégis megmarad annak ami, többet tartalmaz saját magánál, végesként a végtelent, s ilyen módon ideátuma túlnyúlik az ideáján. A szent egyet jelent az erővel és a valósággal, ezért akar a vallásos ember mindig a szentben a szent közelségében élni, szent időben és szent térben, mert a szent valóságos és léttel telített, erőt tartalmaz.
A vallásos ember számára az egész teremtett természet hierophánia, a szent megnyilatkozási helye. A tér és az idő nem homogén, nem statikus idő és térpontok sorozata, nem egy semleges dimenzió, ami üres és betöltetlen, hanem egy léttel telített tartam, mely sűrű, folyamatos, jelentőségteli tér és idő, amiben a szent megjelenik.
A szent megnyilatkozásával alapozódik meg ontológiailag is a világ, a hierophánia feltárja a szent középpontot, vagy fordítva a szent középpont, a világalapítás ennek a szent térnek a felfedezése, a tér és az idő megszentelése vagy projekciója a világteremtéssel analóg, mert meg kell teremtenünk a világot hogy élhessünk benne és meg kell teremtenünk az időt minden pillanatban, hogy átkerüljünk a másik időbe és térbe. A kozmosz rendezettségének előfeltétele az idő és a tér megszentelése, a közösség alapítása is analóg a világ teremtésével, ebben a közösség utánozza és újraéli a kozmológiát, hasonló minták alapján megismétli a világ teremtését, a démiurgosz munkáját, a kozmológiai modellt minden teremtés.
A szó szoros értelmében theophániára, hierophániára sincsen szükség, hiszen a teremtett természet maga theophániaként fogható föl, melyben minden középpont szent középpont és világtengely, axis mundi, minden jellé válik, ami túlmutat önmagán, és magát transzcendálja.
A világ teremtése mindig átmenet a káoszból a kozmoszba, s minden ilyen teremtés újra megalapítja a világot. A földfoglalásban és a közösség megteremtésében a kozmogónia rituális megismétlése történik és ennek révén a rendezetlen káoszt kozmosszá változtatja, ebben az ember, mint mesterember, démiurgosz és mint törvényadó működik közre, a rendezetlen anyagot találva rendet, mértéket, arányokat szab, paradeigma, minta, modell, vagy törvény alapján, arra tekintve formál egy második képmást, abba életet lehet azáltal hogy bevezeti a szent körforgásba, nyitottá teszi felfelé, körmozgásait összehangolja az univerzum mozgásaival. A káosz kozmosszá alakítása mindig isteni tevékenység, minden birtokba vétel ismétli a kozmogóniát és a területek és közösségek kozmikussá tétele mindig megszentelést jelent, ebben az újjáteremtésben szenteljük fel a helyet és teremtjük meg a szent időt azáltal hogy kiemeljük a külső homogén térből és időből és beemeljük a szent térbe és időbe. Ez a szent időtér egyfajta kontinuum, tartam, folyamat, hagyomány, ami életben tart, mert összeköt a forrással.
Lehetetlen a transzcendensre való nyílás nélkül élni. A káosz ez esetben vízszerű, virtuális, formátlan,rendezetlen, periférikus tartomány a Léthez képest, a kozmosz pedig mindig a centrumban található, mindig teljes és mindig az égi mintát követi.
Minden térbeli hierophánia és a tér minden megszentelése a kozmogóniával azonosul. A világ annyiban fogható fel kozmosznak, amennyiben mint szent világ jelenik meg, ekkor a profán tér formátlan meghatározatlanságába belép a szentség és rendet teremt a káoszban, lehetségessé válik a síkok áttörése és a transzcendálás, a kapcsolatteremtés a kozmikus síkok, között, és az istenek művének megismétlése. Ugyanígy a szent idő sem homogén, nem időpillanatok lineárisan következő sora, hanem megfordítható ősidő, újraélhető múlt és hagyomány, tartam, körkörös, nem lineáris szerkezetű, egyfajta dinamikus örökkévalóság, örök jelen, ugyanakkor mitikus idő, a teremtés folyton megújuló, tiszta ideje.
Az ünnepen újra megidéződik az isteni jelenlét és újra lezajlik, jelenvalóvá lesz és átélhetővé válik az esemény, ebben a rítusban részt vevők utánozzák az istenek cselekedeteit, megelevenítik, mutatják a minták szentségét a rituáléban. Az eredetidőhöz való visszatérés szimbolikus újjászületés, a kezdetben idejéhez, a kreatív pillanathoz tér vissza, ahonnan erőt meríthet, újra visszatérhet az élet szakrális dimenziójába, kortársává válik az isteneknek azáltal, hogy jelenlétüket megidézi. Erős, friss és tiszta világ, ez az, amit Whitehead bibliai kifejezéssel élve 'zsengék'-nek nevez, és ennek az isteninek az újra ismétlésével megszentelik az időt és ezen keresztül a világot, mint megélt időtartamot, élettartamot. Az idő az örökkévalóságnak, a kezdet idejének újra visszatérése, az örök visszatérés, anaküklószisz, de sohasem ugyanúgy és sohasem ugyanakkor tér vissza, ciklikus és dinamikus, előre és felfelé progresszíven előrehaladó tartam.
A szent idő és a szent tér egy szent világot feltételez illetve megfordítva: egy kozmoszként, rendezett világ mindenségként felfogott világ kozmikus szentség és a szent időben és térben helyezkedik el, ebben megszentelődik minden életfolyamat és rítussá válik minden élettevékenység.
Az áttetsző transzcendencia révén eleven és szent organizmus, szerves összekapcsoltság van az univerzumon belül, így az kozmoszként valami olyasmit tartalmaz ami túlmutat önmagán s ez alapján saját magát folyamatosan transzcendálja.
Kozmikus ritmusok tagolják és mutatják a szentet, eben a teljes élet szentséggé válik, ez a kozmikus vallás alapja, ez egy másfajta világra való nyitottságot feltételez. Ez lehet alapja minden ökológiai elméletnek és ökofilozófiának.

A továbbiakban kísérletet tennék az idő és tér megszentelésének bemutatására konkrét Platón szöveghelyek alapján.
Különleges gondolat kutatni társadalomfilozófiai elméletek kozmológiai, kozmoteológiai hátterét vagy kozmológiai elméletek társadalmi megvalósíthatóságát, lecsapódását, tükröződését.
A következőkben Dominic O’Meara koncepcióját követem. O’Meara alapkoncepciója a kozmológia és a politikai elmélet kölcsönös egymásra vetíthetősége. Eszerint a Timaioszban ismertetett kozmológiai elmélet, teremtéselmélet a Törvényekben megjelenő társadalmi struktúra kozmológiai alapjának tekinthető, ezek egymásra vetíthetőségével foglalkozunk a továbbiakban.

A Timaiosz c. dialógus kerettörténete alapján maga a történet is a szent időbe és térbe van ágyazva, hiszen Timaiosz beszéde a világ teremtéséről Athéné Panateneia ünnepén hangzik el az istennő tiszteletére és Athénban, a szent városban, melyet Athéné alapított. Az előző este folyamán a vendégek beszéltek az ideális államról, Kritiász az Atlantisz legendát meséli el, a régi athéniek sorsáról. A történet eredetijét Szolóntól hallotta, akinek egy egyiptomi pap mesélte Szaisz városában, melyet a hagyomány szerint szintén Athéné alapított. Ezután Hermokratész következik, aki folytatja az Atlantisz történetet, Az Atlantisz legenda a 21 b-től 27 a-ig terjedő szövegben hangzik el s ezután kerül sor Timaiosz beszédére, aki kozmológiai elmélettel áll elő, bár a dialógus célja a jó állam megalapítása.
Ez azonnal felveti a kérdést, hogy hogyan függhet össze egy világ teremtése vagy a világ teremtése, egy kozmológiai modell a város alapításával, a jó állam alapításának elméletével? Az állam megalapítása olyan, mint a világ megalapítása, mert a kozmológia megismétlése s illik Athéné ünnepéhez is, aki a város alapítója

A Kozmológiai modell koncepciójának rekonstrukciója

O’ Meara szerint két szintje van ennek a teremtéselméletnek: egy költői-mitológiai-teológiai és egy filozófiai-természettudományos szintje

A Timaiosz c. dialógus szerkezete:

A kerettörténet és az Atlantisz legenda elmesélése után a
29d-től 47e-ig terjedő szakaszban teleologikus perspektívából, a nous szemszögéből írja le Timaiosz a világ keletkezését. A démiurgosz jó és a lehető legjobb világot akarja létrehozni. Megjelenik a Világlélek, az elemek helyes arányai, a számarányok, a mérték, a formák, a lélek és a test teremtése.
47e-től 69a-ig terjedő szövegben a szükségszerűség, az ananké és az okság aition, kényszerűség szempontjából vizsgálja meg a teremtéstörténetet, mert ez még szükséges a valódi teleológiai okság fogalmához. Az anyag kauzális erői szempontjából írja le a világ keletkezését. Itt is van geometria, ebből vezeti le az anyag dünamiszait.

69 a - nál kezdődő szakaszban az ember konstitúciójáról van szó, arról, hogy hogyan működik együtt a kettő, a nous, az értelem, és az ananké, a szükségszerűség a kozmosz kialakulásában és az antropogóniában.

Az Eikosz mithosz

27 c-ben kezdődő invokáció után
28 a és a-30 közötti szövegben Timaiosz beszéde hangzik el a világ keletkezéséről
Eszerint vannak a létezők és vannak a keletkezők, van egy isteni dimenzió és van egy démiurgosz.

28 a. „Először.. ezt a megkülönböztetést kell tennünk: mi az ami örökké létezik és nincs köze a keletkezéshez – és mi az, ami folyton keletkezőben van, de sohasem létezik?”

Minden ami keletkezik valamilyen ok folytán keletkezik és lehetetlen, hogy valami ok nélkül jöjjön létre.
28 b: a mesterember valamilyen örök mintaképre tekintve formál, ezért a műve szükségszerűen szép lesz, ennek formáját, ideáját és minőségét dünamiszát igyekszik elkészíteni.

28 b. c.: Ezután következik a logosz és a doxa különbségtétel, ami keletkezett, az az észlelés, érzékelés által tapasztalható és a doxa vonatkozik rá, ami nem keletkezett, örök halhatatlan, azt az elmével ragadhatjuk meg és a logosz vonatkozik rá.
Közöttük ontológiailag is különbség van a hierarchiában, nemcsak episztemológiailag.

29 a: melyik mintaképre (paradeigma) tekintve formálta meg a mindenséget az alkotója?
„ha szép a világ és az alkotója jó, akkor az örökkévaló mintaképre tekintett”
29 a-tól a paradeigmára vonatkozó szöveg
29.c 4 Nos hát Szókratész az istenekről és az univerzum, születéséről képtelenek vagyunk számot adni. Ne csodálkozz hát ha elégedettnek kell lennünk, emlékezve arra, hogy emberi természettel bírunk és ezekről egy valószínű mítoszt illik elfogadnunk, és ezen túl nem illik kutatni, ezekről a legvalószínűbb elbeszélést, az eikosz mithosz kell elfogadnunk.

29D 4. tehát hallottuk a csodálatra méltó előjátékodat , most tehát add elő a dallamot, prooimiont, hogy elfogadhatóbb legyen az amit utána fogunk hallani, s ezután halljuk a főbeszédet, ezzel kapcsolatban a legvalószerűbb mítoszt, az eikón mítoszt hallgassuk meg, ragadjuk meg képmásként, történetként. Hogyan értsük ezt a valószerű mítoszt, retorikailag, matematikailag vagy ontológiailag? Hiszen mintának kell tekintenünk. A képmás más ontológiai közegben van és képezi le a paradeigmát nem az össze sajátságát és nem úgy, hanem másképp képezi le és más ontológiai közegben. Az eikosz logosz episztemikus státusza analógiás érvelésen nyugszik.
Van a paradeigmánk és ahogy ennek a tulajdonsága viszonyul a paradeigmához, úgy viszonyul a kozmosz tulajdonsága a kozmoszhoz. Másrészről ezek az eikosz logoszok vagy eikosz mithoszok azért ilyenek, mert egy eikónra, képmásra vonatkoznak, azaz etimológiai játék is van benne a világleírással kapcsolatban.

Mindig a tárgy határozza meg a megismerést, hogyha irreveláns lenne az ideák világának vagy a teremtés modelljének a megismerése, akkor nem lenne lehetséges az erre való irányulás gondolatban, mi pedig erre vállalkozunk.

Mindennek van oka, minden valamely ok által keletkezik.

29d: Mondjuk el azt, hogy milyen okból keletkezik és állítja össze a keletkezést és a mindent szüneszthészei és szüszthéma

30 a. Mivel Isten jó volt és semmivel kapcsolatban nem volt benne irigység.. ezért mindent a lehető leghasonlóbbá akart tenni önmagához hogy minden, hó pánta a lehető leghasonlóbbá váljon őhozzá paraplészia heautu. Erre vágyott boulomai Isten- azaz mégiscsak képes érzésekre, elsősorban vágyni szokott a szép után és örvendezni a teremtés szépségén.
A démiurgosz jó és ezért a lehető legjobb világot akarja létrehozni és ezért hoz létre egy modellt, egy paradeigmát és ez alapján hozza létre a kozmoszt, a racionálisan konstruált világot, ami a lehető legjobb.

A démiurgosz

Mi a paradeigma, a modell és a démiurgosz viszonya?
Jobb paradeigmának lenni és nem változni, mint létrejönni és sose létezni igazán. Mi az ami létezik és mi az ami folyton keletkezik? (v.ö. 28 a) Mi az aminek nincs kezdete és örökkévaló?
A paradeigma mintakép, modell, minta, örökkévaló, a platoni formákkal analóg, vagy azok formális vagy strukturális összessége?
A démiurgosz olyan mint egy agyagműves, formát készít és aztán arra tekintve mintázza meg az igazit. Ennek is köze van athéné kultuszához, aki az agyagművesek védőszentje.
A démiurgosz néha törvényhozó figuraként vagy uralkodóként jelenik meg. Mindig a legjobbat akarja megalkotni és fenntartani ideális törvények és modellek, minták alapján.
Tipikusan apafigura, ő az aki a kozmoszt is teremti és ő teremti meg az isteneket, a 40 d 7- 41 a 5 szakaszban, így Zeuszt is. Ilyen módon a démiurgosz a filozófusok istene és nem a mitológiáké, az istenek születését Hésziodoszra és a költőkre bízza Platón. A filozófusok istene Xenophanésznál, Parmenidész Lét fogalmában és Herakleitosz Logosz fogalmában s több más preszókratikus töredékben megjelent már, szakításként, elkülönülésként az antropomorf mitológiai hagyománytól. A filozófusok Istene nem képes változni, átalakulni, amire a görög mitológiában jelenlévő istenek mindannyian képesek.
Platón a Lakomában és a Philéboszban is megkülönböztetést tesz a filozófusok Istene és az istenek között
A démiurgoszt a jóság motiválja, nincs benne irigység, bosszúság, féltékenység, ami az istenekre egyébként jellemző, csak a jóság, ami a világ rendjében és a politikai életben megnyilvánul, a jó törvényekben, ezért a legjobb, az örök modellt választja.
Az államban a filozófuskirályt a festőhöz hasonlítja Platón, ő festi le a várost a formák mintájára. De milyen a jó állam? Milyen modell alapján működik? Ez az, amit a Törvényekben ír le Platón és ez is kapcsolódik Athénéhez. A kozmoszt a béke, a harmónia és az értelem alkotja meg, ennek fenntartására törekszik a jó városállam is.
Törvények 628c szakaszában így fejezi ki ezt a szöveg: a legfőbb jót kell a törvényhozónak is akarnia és ez a béke, a test és a város védelme. Ennek fenntartásához jó törvények kellenek, ennek kozmológiai szintje található meg a paradeigmában. A világ, a kozmosz racionális és rendezett, jól vezérelt, önfenntartó.

A paradeigma

Általában a kozmológiával, a démiurgosszal, a világ teremtésével foglalkozunk és kevesebbet a paradeigmával, a modellel - állítja O’Meara, ezért előadásában a továbbiakban erre fókuszál. Ennek megnyilvánulását vizsgálja kozmológiai és politikai szinten.

A modell több síkon is megjelenik. A törvényekben politikai modellként jelent példát, szabályt, törvényt. Először ezzel foglalkozunk és utána a paradeigma kozmológiai értelmével. A cél a törvény megalkotása és törekvés a betartására, a tökéletesség, a jó (agathon) és a szép (kalos) fenntartása.
A törvényhozó-démiurgosz figura adja a törvényeket, azt az utat, hogy elérjük és betartsuk ezeket, melyek az élet védelmét szolgálják. Ezek az állam legnagyszerűbb egységét tűzik ki célul. A törvény egy eszköz a jó elérésére. Csak az istenek és az ő gyermekeik volnának képesek ennek első formáját megvalósítani, a teljes egységben élést, ezután jön a 2. és 3. legjobb forma a kommunizálódás különböző fokai értelmében, ahol közössé válnak a nők, a gyermekek, a vagyon és megszűnik az enyém szónak az értelme - ez a maximálisan megvalósítható jóság és boldogság, ahogyan azt az Államban olvashatjuk. A második legjobb államban van privát tulajdon de csak bizonyos keretek között, ez az amit az emberek is képesek megvalósítani, az elsőt csak az istenek. Az állam c. dialógus sem az elsőről szólt, azt az őrök valósítanák meg.
Miért szükséges egy kasztrendszer, amit az arisztokrácia vezet, hogyha a végső cél és legfőbb jó az hogy elérjük a teljes egységet?

Törvények 745 e. szövegrészben vizsgálhatjuk a paradeigma további jelentésrétegeit. Egy tervrajzot akar készíteni a jó törvényhozó, itt a paradeigma ebben a jelentésben szerepel. Ez szép, tökéletes és arányos. Ennek a város megalapítása előtt lefektetve kell lennie. Ez az emberek számára legjobb állam tervrajza, modellje, törvénye. Ez a 2. legjobb állam.
A törvényhozónak teljesen ki kell fejtenie a paradeigmát, hogy tiszteljék és tudják, hogy mit kell követniük és csak ezután alapíthatják meg a kommunát, a közösséget.
Ahogyan az építésznek ismernie kell a ház tervrajzát a házak és terek megtervezésénél egy ilyen szerződés tartalmazza a létrehozók akaratát, felelősségét, a földterület nagyságát, értékét, stb..
A törvényhozó létrehozza a modellt, a tervrajzot, adja a törvényeket ennek megvalósításához, ezután és ez alapján kötik a szerződést a leendő kommuna tagjai.
Először felépül a Templom, a szent hely és ez olyan szép lesz mint maga a paradeigma.
A paradeigma a Törvényekben szabályt, törvényt, tervrajzot jelent, az építész modelljét várostervezéshez és politikai modellt is. Ezt az építész, illetve a törvényhozó alkotja meg mielőtt megalapítaná a várost. A paradeigma tökéletes, a valóság változtathat rajta amikor megnyilvánul.
Most nézzük meg,hogy hogyan működik mindez kozmológiai modellben!
A Timaiosz c. dialógusban a démiurgosz a teremtő figura aki paradeigmát hoz létre és erre tekint teremtés közben mint mintaképre.
A polisz és a kozmosz megalapításakor ugyanúgy paradeigmát használ az alkotó, ez a Törvényekben a törvények formáját ölti, amit egy csoport tagjai alkotnak és követnek és így strukturálja a rendezett világot, tökéletesen nem lehet megvalósítani sem politikai szinten sem a természet szintén: a teremtés folyamán kompromisszumokat kell hozni, eltérés történik a paradeigmától ahogyan az megvalósulásban lenni szokott de a polisz és a kozmosz megalapításakor is az eredeti, úgymond virtuális paradeigma tökéletes. A cél mindig a lehető legjobb, szkopposz létrehozása.
Khoré az a tér, amiben a teremtés megjelenik, ez irracionális, strukturálatlan, ebben teremt rendet a démiurgosz.
Ilyen a környező világ is, amiben a várost megalapítjuk.

„ a mi világunk a kozmosz, a többi már nem kozmosz, hanem egyfajta másik világ, idegen, kaotikus tér, melyben az idegenek laknak… az ismeretlen, idegen, a mieinktől még be nem népesített terület egyenlőre a káosz cseppfolyós, lárvaszerű állapotában leledzik. Amennyiben az ember elfoglalja, a kozmogónia rituális megismétlése révén kozmosszá változtatja.. a káosz kozmosszá alakítása az isteni teremtés aktusa révén.”

(Mircea Eliade: A szent és a profán: 24. 25.old, Európa könyvkiadó Budapest, 1999)

Ilyen a világ amiben a várost megalapítjuk. A paradeigma nem egy az egyben valósul meg,hanem alkalmazkodva a környezeti feltételekhez. Mit tesz a démiurgosz, hogy a világot a paradeigma alapján rendezze? Először is matematikai struktúrák alapján dolgozik, gömböt hoz létre, mert ez a legjobb alak, amit a kozmosz kaphat ha alakba kell önteni, mert ez a teljesség, az egység, a tökéletesség alakja, független, önfenntartó, nincs szüksége külső segítségre ahhoz, hogy tökéletes legyen.
Ez az a mód, ahogyan a paradeigmát lefordítjuk a világra a célból, hogy a kozmoszt megalkossuk.





A geometriai mérték a paradeigmában és a kozmoszban


A Törvények 757a-d terjedő szakaszában vizsgálom ezt a fogalmat a továbbiakban.
Az egyenlőség többféle értelmű lehet számban és másképpen kifejezve, ehhez Zeusz bölcsesség kell, aki képviseli a nagyobb jókat és igazságosan egyensúlyoz. A 2:3 geometriai mérték, arány, az értéket is tekintve változtatnunk kell az arányokon, hogy igazságosak legyünk. Az igazság nem teljes egyenlőség, hanem az igazság az, hogy megadja mindenkinek ami megilleti, az igazság a geometriai mérték alapelve, vagy fordítva a geometriai mérték az igazság alapelve.
Ezután jön létre a Timaioszban a lélek, hogy a geometriai mérték helyére mindenhol az igazságot helyettesítsük, így lesz a mikro- és a makrokozmosz egyensúlyban.
Az igazság alapelve szélesebb, mint a geometriai mérték, ez annak csak egyik kifejeződése, de kifejeződhet ez politikai vagy matematikai struktúrákban is.

Magában a paradeigmában is megtalálható az igazság alapelve. A kozmosz szintjén, matematikai szinten, a geometriai mértékben esztétikai és etikai szinten és később a város megalapításának földosztási motívumaiban.

Mi a viszonya a jó ideájának a formák világához?
Hol helyezhető el ebben a struktúrában a paradeigma?

A formák vagy ideák működő princípiumok, mint a törvények. Egy sokaság az ideák világában, melyeknek funkciója a közvetítés az ideális és a reális között, ez a paradeigma natematikai, geometriai mérték szerinti megvalósulása.
Ahogyan a kozmoszban megvalósul az egység, béke és harmónia minőségeiben.
Az ideák világának összessége is lehetne a paradeigma, mint mintakép vagy virtuális, mentális univerzum, illetve ezek mindegyike paradeigmaként, mintaként, modellként, törvényként működik a reálisra való vonatkoztatottságában.
Ez hasonló ahhoz, amit Arisztotelész mond a platóni metafizikáról. A jó ideája az Egynek felel meg, mert egység, tökéletesség, teljesség, ami létrehozza a formákat. De hogyan?
Politikai szinten a törvény hozza létre a törvényeknek és alapelveknek ezt a sokaságát, melyek mutatják, hogy hogyan lehet a jót realizálni a sokaságban.
Kozmikus szinten a paradeigma az a szép minta, melyre nézve a kozmosz teremtetett.
Matematikai szinten a paradeigma a matematikai törvények szigorúsága, a matematikai vagy geometriai szabályok összessége.
Hogyan kapcsolódnak a matematikai tárgyak a formákhoz, a paradeigmához a démiurgoszhoz?
Mi a világ racionális és irracionális összetettségének az alapja? Mi a valós és az ideális viszonya? Hogyan strukturálható az irracionalitás?
Arisztotelész szerint Platón nem azonosítja az ideákat a matematikai tárgyakkal, ez csak egyik módja a világban való megjelenésüknek. Ahogyan az igazság alapelve is szélesebb, mint a geometriai arány, ez csak az egyik megjelenési formája. Így az ideák világa túlnyúlik a matematikán.
Az igazság egy szabály és nem egy dolog, egy entitás. Legalábbis ez O’Meara koncepciója.
A forma egy szabály, univerzális, mert mindenre vonatkoztatható. Nem másolata a dolgoknak és nem egy másik univerzum része, hanem modellje a világnak. A jó ideája fölötte áll a formák világának, mert a többi idea létezésének formája és a róluk való tudás forrása. Az igazság az a mód, ahogyan a jót realizálni tudjuk a világban. Ehhez először a jót kell megismerni, hogy realizálni tudjuk.
Az igazság definíciója az első feladat mindig.
Hogyha a formák alkotják a dolgok definícióját és a róluk való tudást, akkor hogyan szerezzünk az igazságról vagy a jóról szóló meta-definíciót?
Az Államban a törvényhozó festő a paradeigma után lerajzolja az állam modelljét. Fokozatosan fejti ki a törvényeket és miután lefektette az alapszabályokat, megteremti a közösséget.

Hogyan jelenik meg mindez kozmikus szinten a Timaioszban?
Mi a viszonya a paradeigmának és a démiurgosznak?

A démiurgosz, mint nous gondolja a világot és gondolatai a formák. A nous pedig minden forma összessége. Azzal, hogy gondolja virtuálisan, imaginatíve létrehozza, megelőlegezi a virtuális térben de nincs azt megelőzően, hanem párhuzamos kauzalitásban vannak. Ez a párhuzamos vagy szimultán kauzalitás fontos ontológiailag, metafizikailag és teológiailag. Paradeigma és démiurgosz ebben egyenrangú faktorokká válnak a teremtésben.
A démiurgosz mivel része Timaiosz teremtéstörténetének mintát ad arra nézve, hogy hogyan zajlik a teremtés, mint a struktúrák megvalósulása.
Van aki szerint csak a démiurgosz van és ő teremt ilyen struktúrákon keresztül, van aki szerint a struktúra maga létezik és ami valósul bizonyos vonatkoztatottságban - ez szemlélet kérdése.
Nem gondolom azt, hogy a démiurgoszt eliminálni kellene egy teremtéstörténetből, épp ellenkezőleg, kollektív tudatalatti motívum, hogy létezik egy építész vagy tervező, vagy mesterember, egy városalapító, törvényhozó, apa- vagy istenfigura, akire a teremtést, mint akciót vissza lehet vezetni.
Viszont szükséges tartom a paradeigmát felemelni a hasonló örökkévalóságba és szimultán realitást engedni neki.
Kozmikus szinten a jó ideája és a formák viszonya olyan, mint az egész szervezet és a sejtjeinek a viszonya, a ’jó’ egyfajta ’jó működés’-ként interpretálható. Az egység, az önszerveződés, a függetlenség, az önfenntartás jó a kozmosz és a polisz esetében is.
Hogyan interpretálhatjuk a jót a paradeigma szintjén? A formák szabályok gyűjteményei, amik segítik a jót megvalósítani a sokaságban. Ez politikai és kozmológiai szinten is működik, de hogyan definiálhatnánk a paradeigma jóságát egy másik, külsőbb, reflektált szempontból?
A Szépség kategóriáján keresztül tudjuk a jót értelmezni a paradeigmában. Ehhez O’Meara Philébosz szöveghelyeket hoz alátámasztásul.








Szépség, és jóság mint a paradeigma tulajdonságai a Philéboszban:


Ha a formákat, az idákat akarjuk definiálni, akkor egymáshoz való viszonyukat is definiálnunk kell, azt hogy milyen interakciókban állnak egymással és a formák világával. Ez hasonló a szabályok egymáshoz való viszonyához egy törvénykönyvben. Ez a világ úgy tartalmazza a formákat, ahogyan a szerveket a szervezet, vagy hangokat a dallam, dallamokat az zenemű stb..
Úgy érthetjük meg az ideák (vagy örök tárgyak) viszonyait egymással, ha a világbeli létezőkhöz fűződő interakciójukat vizsgáljuk, annak fényében vetülnek és fordítva a világbeli létezők definíciójához szükségesek az ideák, hogy értelmezni tudjuk őket a lényegek mentén. Az interferencia a tükrözésben és az egymást értelmezésben áll, hasonlóan Whitehead metafizikai rendszeréhez, ahogyan az a Folyamat és valóságban feltárul, vagy hasonlóan Leibniz Monadológiájához. Ilyen módon az ideák vagy formák kettős funkciót töltenek be, közvetítenek ideális és reális között és oda-vissza értelmezik a valóságfokokat.
Ez különbség Arisztotelészhez képest. A szabályok univerzálisak, formálisak, strukturálisak, örökek, örök formák, kategóriák, egy külön univerzumot formálnak. A késői és a korai Platón máshogyan gondolkodott az ideák természetéről. Az ideaelmélet folyamatosan alakul, lehet hogy nincs is végleges koncepciója a formák világára vonatkozólag.
Mindenesetre a teremtés a világ meg-formálása.
A paradeigma egy állatokat is tartalmazó szerves élőlény leírása egy másik helyen, vagyis a világlélek tulajdonságait veszi föl.

Timaiosz 30 c szöveghelyen jelenik ez meg. Hogyan lehet élőlény és hogyan tartalmazhat más élőlényeket felépítő elemei között? Univerzálisan, formálisan, vagy individuálisan, kollektív tudattartalomként vagy Gaiaként?

A Paradeigma teljes és tökéletes, ilyen értelemben benne van minden, mindent tartalmaz egy virtuális síkon. Négy elem-féle létezőkből áll össze, melyek a kozmosz előtt immár létrejöttek és a teremtés anyagát alkotják különböző minőségek és különböző geometriai struktúrák, formák és mozgások mentén rendeződve. Ha nem lenne meg benne ez a különbségtétel, nem tudná az egyeseket strukturáltan tartalmazni.

Tim 30 d. élőlény zoón, egy szervezet, mely minden sejtjét szervezettként tartalmazza s mint minta átlátszó, transzparens a világban, a világbeli létezőkkel való viszonyában, de nem azonos az azokat tartalmazással, hanem ennek a lelke, azaz a világlélek.

Térjünk vissza most gondolatban a geometriai arányhoz, a mértékhez. Ha a formák matematikai szabályokkal asszociálódnak, hogyan hathatnak az emberek erkölcsi életére? Nem matematikailag, hanem meta-matematikailag, általában a szabályokat így értjük, logikailag, funcionálisan, de vannak biológiai szabályok a funkcionálás értelmében, ez a belső kódoltság és vezérlés is univerzális, alkalmas a rend és a harmónia fenntartására. Ilyen a geometriai arány, a mérték is, ami nyilvánítja az igazságot, és az egyenlőséget a világban.

Az ideák pedig úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy geometriai arány és igazság, mérték és szám alapján rendeződnek így valósítva meg a szépséget is.
Ezeket az arányokat ismerjük az asztronómiából és a zenéből, de a festészetből és a szobrászatból is nemcsak a matematikából. A struktúrákat kell felfedezni a világban és ezeknek a struktúráknak az egymásra vonatkoztatottságát illetve mozgásait, egymásba fordulását.
Az hogy ezek a formák vagy ideák szabályok formáját öltik O’Meara álláspontja. Tudunk élni anélkül is, hogy ismernénk a mennyország mozgását, mert a nagy rendszer törvényei azonosak és univerzális összehangoltsággal működnek.

Jó, agathosz és a szép, kalosz, kairosz a Philéboszban

Ezek klasszikusan erkölcsi és esztétikai minőségek. Cornford mindkettőt jónak fordítja a szövegekben, erre nyilván oka is van.
Azt tudjuk a Timaiosz szöveghelyei alapján is, hogy a démiurgosz jó és a lehető legjobb világot akarja megalkotni, ami szükségszerűen szép is, hiszen a tökéletes és örök mintaképre tekint és a formák minőségét tekinti. Ilyen paradeigmát is keres a világ teremtésének modelljének, így az szükségszerűen szép lesz. Így az hogy szép a paradeigmának is tulajdonsága, ez alapjáén szép, a rá való hasonlítás által szép a világ, mely annak tükröződése.
De mi a kapcsolat a paradeigma szépsége és az általa létrehozott, rá reflektált világ szépsége közöttt?
Mi teszi széppé magát a paradeigmát?
Mi a szépnek és a jónak a kapcsolata?
A szép és a jó összekapcsoltsága a ’kalokagatheia’ eszménye a görög kultúra alapmotívuma
Tim 29a. „ Mert mindenki előtt világos, hogy az örökkévalóra tekintett, mert a kozmosz a legszebb, ami létrejöhetett és az alkotója a legjobb a létrehozó okok közül.”
Ez a klasszikus kozmoteológiai Istenérv alapja is, mely szerint Isten jóságából következtetünk az általa teremtett világ jóságára, szépségére, rendezettségére és fordítva a világ rendezettségéből, tervszerűségéből, univerzális hangoltságából következtetünk egy teremtőre, aki azt valamilyen terv alapján és jónak és szépnek és univerzálisan hangoltnak alkotta meg. Ilyen módon a teremtett természet hierophánia, theophánia és maga Istenbizonyíték.
Miben nyilvánul meg ez a szépség?
Tim 30 a b szakasz alapján olvasva az értelem teszi széppé és jóvá a világot és a lélek.
Mert mindent mérték és arány által rendezett el, ez teszi széppé és jóvá a létrejött kozmoszt.
A továbbiakban a Törvényekben megtanultakat alkalmazzuk erre a helyzetre. A paradeigma és a jó ideája, másrészről a démiurgoszt a jó motiválja, mint cél és lényegéből fakadó önérték, így szépet hoz létre, szép mintát használva hozzá.
A törvényhozó először kifejti a paradeigmát lépésről lépésre, hogy tisztelete legyen az általa alapított világ és közösség előtt.
A Philébosz 64 c és e közötti szakaszában az emberi jóról beszél Platón, ez a tudásból és az élvezetből származik, de sem a tudás sem az élvezet önmagában nem vezet el a jóhoz magához.
A mérték és a helyes arány az, ami széppé teszi a dolgokat.

Az alapszituáció az, hogy a jó kapujában állunk amikor a szépet keressük. A szépség a jó manifesztációja esztétikai síkon a mérték és a szimmetria által. A szép a jó egyik megnyilvánulási formája, ebben a mérték és a szimmetria ölt testet.
Platón először definiálja a mérték és a szép fogalmát, aztán alkalmazza a kapott definíciót.
Mi a kapcsolat a Timaioszban a szép és a jó között?
Isten a világot a lehető legszebbre alkotja meg, mert mérték szerint rendezi el és ez önmagában önmagán belül is határolja, rendezi, strukturálja, metron, ritmus által valósítva meg a mértéket és az arányt.
Továbbá mivel a paradeigma önmagában a legjobb és öröktől fogva létezik, vagy legalábbis egy másik idődimenzióban és párhuzamos kauzalitásban, kifejezi a mértéket, és a mértéken keresztül a jót magát nyilvánítja.
A mértékben az igazság rejlik, abban az egyensúly és a harmónia.
Azért lesz a világ szép mert szép a paradeigma, ami alapján teremti a démiurgosz a világot, de azért szép a paradeigma, mert a szépség színén, burkán keresztül a jó árad belőle, a jó a mértéken, szimmetrián, arányon, ritmuson keresztül az igazságot nyilvánítja és az egyensúlyt, az univerzum harmóniáját és összehangoltságát.
A szép a jó manifesztációja, a jó az igazság manifesztációja a mértéken keresztül. A mérték az egyensúly manifesztációja, ami a harmóniában jelenik meg.
A mérték az ami határolja (perasz) a határtalant (apeiron), ami rendezi a strukturálatlan káoszt rendezett kozmosszá.
Vagyis a metron teszi lehetővé a jót.
Philébosz 65 a 1.2. szövegben Platón azt javasolja, hogyha nem tudjuk a jót egy ideával megragadni akkor ragadjuk meg három idea segítségével, a jó szépség kalosz, mérték, és igazság alétheia összeszövött egysége.
Ha nem tudunk magáról a jóról beszélni, beszéljünk az összetevőiről, így azok minőségein keresztül kerülünk hozzá közelebb.
Egy másik szép definíció a funkcionálás értelmében értendő. Eszerint akkor szép valami ha működik olyanként amilyen. Mi ez a funkcionálás a paradeigma szintjén? Nem a paradeigma maga működik, hanem az működtet mindent ami működik.
A szépség a paradeigma alaptulajdonsága.
A Philébosz 90 a,c szöveghely fontos forrás a zenéről. A zene az ami összeköti a három síkot, mert matematikai arányokon alapul, metrika, ritmus van benne és esztétikailag is értelmezhető, élvezhető. A Platón szövegek fontos források a zene elméletére nézve is, egyrészt ebben püthagoreus hatásra a matematika a csillagászat, a számok, az istenségek és a zene összekapcsolódik az őrők nevelésében az államban, vagy a körtáncokban leírásában a Timaioszban vagy a Törvényekben. Ez a zeneterápia egyik legkorábbi leírása. Tudjuk, hogy a zene harmóniába hozza a lelket, mivel összehangolja az univerzummal, azonos frekvenciára hozza makro- és mikroszinten .
Ahogyan majd később még részletesebben visszatérünk rá az univerzum gömb formájú és a csillagok és állócsillagok szférája veszi körül, ezek asztronómiai arányai, matematikai arányokat és rezgéseket határoznak meg és a szférák zenéjét, ami harmónia az univerzumban és a lélekben. Az univerzum körmozgásokat végez, ezt ismétli a kozmosz mint élőlény és benne minden létező univerzális összehangoltsággal. Ezeket a körmozgásokat zenével és tánccal lehet hangolni az univerzummal való egységre, így valósítva meg egy kozmikus zene vagy mozgás-művészetterápiát, euritmiát.
Ebben is látszik hogy a szépség esztétikai minőség és élvezhető tartomány, de mögötte arány és belső egyensúly van, ami harmóniává, élvezhető tartománnyá teszi.
Mi a viszonya a jónak és a szépnek?
Olyan, mintha a szép a tartalom bizonyos megnyilvánulási formája lenne a szimmetriák mentén a jó pedig önmagára reflektált és tökéletes.
A jó önmagában csak egy szabály, így hogyan lehetne önmagában produktív vagy önteremtő? A Jó pusztán csak alapelv és nem létező entitás, univerzális, fundamentális, de szükséges hogy reflektált legyen. A világra vonatkozó megnyilvánulása pedig a szépen keresztül történik.

Magnesia. A kolónia megalapítása, az idő és a tér megszentelése, a világteremtés, kozmogóniai aktus megismétlése:


A Törvények 745 b szakaszában Platón kifejti, hogy a város megalapítása előtt a templomot alapítja meg a törvényhozó és szenteli fel, ami szép és tökéletes és a paradeigma földi mása.
Visszatérve a Timaiosz kerettörténetéhez és Athéné Panateneia ünnepséghez. Ez egy városalapítással és Athéné személyével kapcsolatos mitológia, a régi Athén és az új Athén története és az ideális állam megalapításának gondolata
Kliniasz egy ilyen kolóniát alapított, egy intelligencia vezette harmóniát, amellyel a legfőbb jót el lehet érni az államban. Törvényekre azért van szükség, hogy elérjük ezt a legfőbb jót, mint célt, ami a béke és az önfenntartás, önvédelem, sohasem a terjeszkedés vagy a háború. A törvényhozó alkotja meg a törvényeket, melyek segítenek megvalósítani a jót a közösség életében. A törvényhozó a törvényeket fokozatosan bontja ki, hogy tisztelete legyen a kolónia tagjai között és hogy ezen mint alapszerződésen nyugodjon a kolónia alapítása. Városalapítás a cél, mint Athéné esetében, itt a 2. vagy a 3. legjobb állam megalapítására törekszünk, mert az első legtökéletesebb állam létrehozására csak az istenek képesek.
Ezek a törvények paradeigmák. Olyan struktúrák, melyek a politikai életet szabályozzák, hogy olyan jó legyen, amennyire csak lehet. Ez egy optimálisan megvalósítható és nemcsak egy ideálisan elképzelt legjobb. A mintakép - város a Magnesia nevet kapja

Tim 90 b,c: a kozmológia alkotja meg a politikaa elmélet alapját, ezt a kozmológiai keretet pedig a Timaiosz biztosítja, ennek megértése értelmezi a törvényeket.
Ez a világ teremtéséről szól és az ember teremtéséről.
Először a fejet teremti meg, mert ez az intelligencia székhelye és gömb alakú, mikro-makrokozmikus szinten az univerzumot utánozza, a test ennek csak tartása, kiterjesztése.
Különböző mozgásokat végeznek a folyamatok az univerzumban.
Tim 90d: az Azonos és a Más körének körforgása megzavarodott a születésünkkel és idő amíg helyreáll és összhangba kerül az univerzum harmóniájával. A szférák mozgásával kell összhangba hozni a mozgásokat és ez az istenekhez tesz hasonlatossá. Az Azonos köre egy szabályos körmozgás, a Más köre egy ezzel ellentétes körmozgás. Ezek csillagászati mozgásokra vonatkoznak. Ezek egyrészt metaforák, másrészt létező folyamatok.

Lee a Reason and Rotation című cikkében az értelmi folyamatokból vezeti le ezt a kétféle körmozgást ez szerinte metaforikus leírása az értelmi folyamatnak, ahogyan az a megértésben a tárgyával szembesül. O' Meara szerint valahol a kettő között húzódik az értelmezési tartomány: azaz nem teljesen metaforikus, de nem is szó szerinti értelemben kell vennünk ezeket a körmozgásokat.

Magnezia a város megalapítása, az idő és a tér szakralizációja, a kozmogónia, a világteremtés megismétlése:

Szükséges egy tervrajz, egy paradeigma a város tervezéséhez. A város terét és idejét kell először meghatározni. Magnesia egy meghatározott helyet foglal el és ennek közepe kör alakú, a valós világban nem találunk tökéletes körformát.
Ez 12 törzsre oszlik, mint más hagyományokban és mitologikus felosztásokban.
Annyi földterületre van szükség, hogy mindegyik törzs önfenntartó legyen, az egész populációt ellássa, a népesség szaporodásával is számolva tehát legyen egy kicsivel több, mint kevesebb a földterület a lakosság ellátására.
Felosztják a földet a családok között, ebben is az igazságosság szabálya érvényesül és a geometriai mérték. Nincsenek sem nagyon szegények sem nagyon gazdagok. Két ház lehet egy háztartásban egy a centrumban és egy a periférián. Középen van a közös vallási központ, kívül pedig az önvédelem.
Mindegyik törzsnek saját városa van, középen a vallási szent hely, ez elidegeníthetetlen és a város istenének a tulajdona. Emellett minden törzsnek vannak istenei. A központi közös isten hármassságot Hesztia, Zeusz és Athéné, alkotják, ezen kívül mindegyik törzs választ egy istent a 12 főisten közül és van saját temploma és kultusza és vallási ünnepei. Ezen kívül számtalan szentély van a környező földeken a tér megszentelése miatt. De nemcsak a város terét, de az idejét is a szent határozza meg, folyamatos a vallásgyakorlás. Minden napra jut valamilyen vallási ünnep.
Minden törzsnek két nagy vallási fesztiválja van és egy a törzsi és egy a külső istennek szentelve. De a szomszédok istenei is körbe mennek az ünneplésben a hónapok rendje szerint. A vallási rítusok folyamán éneklés, tánc, áldozatok, tornaversenyek, imáék zajlanak, négy féle kórus szervezése van korcsoportonként, mindenkinek táncolni és énekelnie kell a nagy ünnepek folyamán.
Ki dolgozik Magnesiában ha mindenki folyamatosan ünnepel? - vetődik fel a kérdés. A szent és a profán tevékenység közötti helyes arány megtalálása fontos, illetve a profán tevékenységet is meg kell szentelni. A filozófia és a földművelési munka helyes arányát keresni kell. Ilyen az idő- és a térbeli struktúrája a kozmosznak és Magneziának is.
Magnesia tökéletes, önmagát tápláló, önfenntartó, önmagát megvédeni képes, kör alakú város és közösségi tér, az egységet és a tökéletességet, az univerzum harmóniáját szimbolizálja.
A Timaioszban a kozmosz maga egy élő istenség, isteni tér és idő és van világlelke.
Ez még az elemnek megteremtése és az észlelés előtt jött létre, geometriai mérték alapján, a lélek egysége mindennek egysége a mérték alapján. Ugyanez az analógia érvényes Magnesiára is. Ott is van egy közös lelkiség, egység, közösség, egy határok között tartott geometriai mérték alapján, mely megpróbál egységre törekedni és igazságos lenni.
Magnesia felépítése a törzsek koncentrikus köreivel egy naprendszer modelljét utánozza maga a város. A hold a nap az öt bolygó és az állócsillagok szférájával. A törzsek tagjai a rítusok folyamán körben táncolnak a városaik körül és a szomszéd körök körül és végül a központi kör körül is, így szentelve meg a teret, mint a legtöbb vallási hagyományban, a védikus tűzszertartásban, vagy a későbbi katolikus körmeneteken, föld és templomszentelésekkor. Ez a terek megszentelésére alkalmas forma és a bolygók keringését utánozza, így hozva létre az időt, így rímel a 12 hónap, a 122 törzs és a 12 isten tisztelete. Létrejön a szent idő. Az idő folyton a szent időben zajlik a szakadatlanul megvalósuló rítusokban és ünneplésekben. Létrejön az idő, mely a Tim 37d szerint az „örökkévalóság mozgó képmása” 37d5: és így rendezve a kozmoszt és az eget, megalkotja az örökkévalót egy képmását, ami egy, hen és folyamatos. Ez az egység egy szám.
Az idő a mennyországok, a bolygószférák mozgásával jön létre. Az idő, a tér, az univerzum strukturája, a kozmológia és a polisz felépítettsége egymásra vetíthető, analóg.
Tim 38 c 6 szerint az idő egy szám, képmása az örökkévalónak a szám pedig az egység formája. És a tér és az idő is számokkal tagolódik a mi világunkban és az ég mozgásaiban is, ugyanazok az univerzális struktúrák jelennek meg ebben a szférikus struktúrában. A kör az egységet, a személyiséget,a tökéletességet, az önfenntartást az önvédelmet is szimbolizálja. A körmozgások ezt dinamizálják, harmonizálják az univerzum mozgásaival.
A lélek hozza létre a mennyei mozgásokat. A világlélek a világ mozgásait az Azonos és a Más körének mozgásain keresztül és a szférákban a bolygók keringésén keresztül s az egyéni lélek képes kapcsolódni a világlélekkel , így képes részt venni ugyanazokban a mozgásokban, képes utánozni a mennyei mozgásokat, ezzel megszentelve a teret, és újrateremtve folyamatosan az időt. Az idő: különbség az azonosságban.
A körmozgásokon keresztül képes az ember a kozmosszal kapcsolódni, hangolódni egy jó ritmusúságban, euritmiában részt venni.
Mert analógia van köztünk és a kozmosz között, ezt a kapcsolatot és szünesztéziát a világlélek biztosítja a mikro-makrokozmikus egységet a körmozgások hivatottak tagolni, ritmusokba rendezni, folyamatosan fenntartani, megújítani a rítusok által.
Praktikusan hogyan zajlik mindez Magnesiában? Mindenki tanul népszerű asztronómiát, zenét, csillagászatot, matematikát, mozgásaikat csak így tudják összehangolni az éggel, a bolygók mozgásaival. Van egy alapoktatás mely egész életükön át tart, ezeket folyamatosan gyakorolni is kell, mert úgy jobban rögzül ez a népszerűsített asztronómia. A bolygók isteneket jelenítenek meg, látható istenek, ezek kultuszát is gyakorolják a bolygómozgásokra hangolódásokkal, az égitestekben mint istenekben való hit rokon az káldeus, perzsa és arab filozófiával. A vallás államilag kontrollált, mert ez alkotja a közösség alapját,nincs magánvallás.
A jó élet mindig a mennyei élet utánzása. A részvétel ezekben az akciókban megtartja és felemeli a közösséget, harmonizálja a testet és a lelket, az összeköti az egyéni lelket a világlélekkel és a közösséggel, megteremti, és kozmikussá, szentté teszi a teret és az időt és a közösséget. Azzal hogy harmóniába hozza a a körmozgásokat.
Magnesia maga a kozmosz földi mintája, imago mundi, létezik ki és bevándorlás, önfenntartás, önvédelem, ahogyan egy élő sejt is kommunikál a környezetével. Az isten a garancia védelmére és fenntartására. Elpusztíthatatlan, halhatatlan élőlény. Vannak vezetői csoportok, akik a törvényeket hozzák, betartják, fejlesztik, aktualizálják a közösségben., vannak őrök és vannak küldetésben lévők.
Nem lehetséges gömb alakú várost létrehozni, csak kör alakút. Fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő helyet a város alapítására. Sokféle mitologikus törtpnet van városok alapításáról, a szent hely megtalálásának módjáról vagy a hely megszenteléséről..
Platon Magnesiában megtartja a családot, ami az Állam kommuna-koncepciójában még teljes nő és vagyonközösség volt, mert a család az első lépés a közösség egysége felé, annak első sejtje, ehhez hasonlít később Arisztotelész politikafilozófiája is.
Magnesiának védelme olyan mértékben valósul meg, amennyire képes az igazságot megtartani és erkölcsileg tökéletes világot fenntartani. A törvény véd meg minket, belülről alkotva a mértéket. A város belső stabilitását a törvények betartatása biztosítja.

Összefoglalásul: kozmosz és magnesia a timaiosz és a törvények szöveghelyei alapján

Mi szükség a démiurgoszra, hogyha a kozmosz tökéletes, önfenntartó, önvédelemre berendezett élőlény? Ha összhangban élünk a kozmosszal, akkor boldogok vagyunk. A kozmosz olyan, mint Magnesia, Magnesia olyan, mint a kozmosz kicsinyített mása. A világ önfenntartó lelkes élőlény.
A démiurgosz kozmosszá rendezi a káoszt a szabályok strukturája alapján a törvényhozó törvényeket hoz és ezzel megalapítja a világot. A démiurgosz egy politikai módja annak, hogy megértsük, hogyan hozunk létre egy világot, ezt vetítjük ki világteremtő kozmológiává.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A Timaiosz elején a démiurgosz összeállítja a mindenséget genéthai, szünészthészei, összeállítja, később, a 48 utáni szöveghelyeken már prekozmikus vaklóságként használja azt amit itt még összeállítSkénmt kezel.

Aki a kozmosznka és a keletekezésnek ezt a legfontosabb okát, kezdetét venné íát azt értelmes emberektől az érti, hogy az isten ugfyanis azt akarná, hoigy minden jó legyen lehetőség szerint, kata dübnamisz és hitávny semmi se legyen. Így hát mindent, ami csak látjható volt átvett, paralambanamégpedig nem nyugalomban lévőként, hanem összevissza rendezetlenük mozgóként kinumenon. Aztá
N rendbe suzetdte a rendezetelenségből, mert úőgy gondlta, hogy amaz jobb minden tekintetben emennél. Tehát itt a teleológia tudatosságot feltételez, illetve szinonim kauzalitást.

Elméletileg szükséges egy princípium, mely átszármaztatja a tulajdonságait a világbva, minte egészbe s ezzel alapozza meg a mewgértés lehetőségét a vcilágban.
Ezenkívül iusnet jóságából insul ki.

Határ-meghatározatlanság,m prekozmikus mozgás.

Perasaz, határ, apeiron, határtalan, végtelen, meghatározatlan, formátlan, végtelen, stb.. kauoutikua anyag, ílárvaszerű állapot, a káoszhoz közelebbi tartomány, archanikusabb. A dualista tereméselmélet anyaga, az anaximandroszi apeironhoz haosnló tulajdonságokkal bír. Ez avrendezetlen mozgást végző valami független a démiurgosztól, ezt az anyagot ő csak áátveszi és rendezi, határokat, formát, minőséget, mértéket, számot ad neki formákba és mozgsáokba rendezi,mde maga ez a prekozmikus mozgás problemnatikus. Ez egy metafizikailag-ontológiailag-teológiailag léetző valamni, egy irracioanlás, rossz lélek, rendezetlen mozugásokkal, amit isten, mint fémiurgosz rendez el, de ugyanakkor ez független entitás vagy minőség a démiorguosztól, mert vele egyformán eredeti léttartoimány, okntológialag, metafizikalagteolóügialag párhuizamos kauzalitásban vannak, egtyformán örökkévaló faktorai a teremtének, ezlrt prekozmikus a mozgás, vagyis a kozmosz előtti, azt megelőző, a rendzeett világnminendséget megelőző, a fdémiurgosz a világnak ezt az állapotát csak találja, ahogyan anaximandrosznál vagy a genezisben

Ezt a prekozmiksua mozgást máshol platómn a lélkek halhatatlnaságának bizonyítására használja a pahidónban phaidroszban.

A jó isten számára a leghelyesebb a legszebb dolgot tenni, és értelmese tenni szeb mindt éertelmetlent30 az észt pedig a lélekbe emem megfonotáls miatt tett és a leketma testbe, íly módon építette fel a mindenséget, hoyg észt tett a lééllekbe és lelket a tetsbe.
Amiről platón beszél az a racionális világlélek megalkotása, ebből rakja össze később az emberi lelket, annak racionális részét és ebből rakják össze az istenek az emberi lelket és helyezik a testbe. De ez azt jelenttené, hogy lehetséges volknba lélek értelme nélkül. A lehető legjobbnak a munkája a lehető legjobbat munkálja ki. Így teghéát a vaklószínű történet szetrint azt kell mondani..
30b vége
Hogy a kouzmkosz vaolóban élő, empszükhon, lelkes élőlény zoóbn-kélnt jött létre. Az istzen igazságán lés előreláTásán, pronoia keresztül.

A paradeigmáhotz hasonló a kozmoisz, ezt képezi le a démiurgosz. Ahogyan a tulajdonság viszonyul a kozmoszhoz, úőgy viszonyul a képmáshoz. Mivel a dlémiurgosz jó, a világ is jüó. Az oka önmaga tulajdonságát szárnaztatja tovább. A nparadeigma mintakép és a démiurgosz szinonim kauzácuióban vannak egymnással. (emiatt a neoplatonikusok össze is mossák a kettzőt, a paradeigmát és a démiurgosuz) Mivel isten jó, ezért a világ is teremített és szép, mert szépen lett összeállítva és az örökkévaló mintaképre nézve teremtetett.

Ez a kozmoklogia teleologikus, céltételező, mert bisteni előreláétás pronoia alkotja meg, ebben az isteni előre eltervezet világbana racionális lények a lehető legjobban vannak leheklyezve.
Ezutéán a prooimion után folytatnunk kell abezsédet és elmondanuink, hogy melyik élőlény haosnlatosságára állítota össze (a világot) az összeállító. Ne posztuláljuk, hogy egy részleges élőlény mintájára hozta létre, mert ha nem haosnllítana semmi tökéletesre, akkor egyáltalán enm lenne szép, semmi sem lenne szép, ami tökéletlensre haosnlítana.ehhez a leghaosnlatosabb minden dolog kötül a kozmosz. Ez egy mindent tartalmazó, mindenhez haonsló élőlény, amihez képest a kozmosz meg van határozva, mely minden értelmes élőlnyt magában foglal és minden látható teremtényt, miknket is, hogyan az össze többi élőlényt us, amit csak láthatóként összeállított. A legszebb és a minden tekintetben tökéletes látható élőlkénxy és ami9 mindazokat magában bírja és ilyen élőlémnykélnt állítota öszze természetől fiogva kata phöszin, mely önmagán belül tartalmazza azb össze élőlényt, melyek természetüknék fogva rokonok vele 30d.
Világllélekre vohnazkozó kis passzus.a fenti

Keletkezés, gignomai és létezés, einai

Platon: Timaeus:28a-28c:

27d. Az első véleményem szerint a következőí különbségtétel: mia za ami létezik ímindig és nincs keletkezése és mia az ami keletkezik mindig és soseí létezik?


Ami létezik az előrébbvalóü, minta ami keletkezik ontológiailag és metafizikailag, teológiailag is, mert az isteni dimenzió az statikus örökkévalóság.

Az egyiket a gondolkodás ragadja meg, atz ész a logosz segítségével míg a másik a véleénmy, a doxa tárgya, az észletet segítségével ragadható meg ami keletkezik folyton és elmúlik és sose létezik igazából

Parmenidésznél található meg a doxa és a logosz elválasztása. Amiílétezik, arra a logosz vonatkozik. A nemlétezőre vonmatkozik a doxa, de parmenidésznél az egész világ sa ínemlétező tartoimányához tartozik.
v.ö. Pélatón állam ötödik könyvével, aholía ívonalhasonlatban ábrázolófdik a doxa és a logosz, .
bnene szerint nem annyira erős illetve következetes a tudás és a vélemény dictotómia, mert van a jó ideájára voinbatokotzó doxa és létezik tudás a világbeli dolgokrók l is, illetve létezhetnek téves számítások a matematikában, mely egyébként a logosz tgerülete.

ha más a logosz, értelme és a vélekedés, doxa és más világokra is vonatjoziklí más jelentéstartoméányokra és méás mentális folyamatokra hogyan visuzonyul vajon a logosz a noushoz? Mozog-e ez a nous? Hajlmaosak vagyunk feltételezni hogy igen, anaximandrosz, akinél a nous fogalom először megjelenik, illetve hegelm, aki azt világszellemmé terjeszti ki a noust mozgással ruházza fel, mert tevlkenysaég, a gondlkodás, illetve vizyul a téárgyávhoz, táétgyat terem, és mizgsát valósít mneg. Platon timaioszában is tökéletes körmozgást végez, így alakítva ki a bolgyó alakjátm, a világlélek formáját és a fej fomráját is, hozvas harmóniába a mouzgásokat és rendezve rétegekbe, szférákba az égi és a fölri rendet héjakba, burkokba a gömbön belül és kívóül.


Tim 29c.
Eszerint a logosz szerint amikről elmomndatott, amiknek a magyarázói, azoknak a rokai is, leírásukban rokoníthatók. A logosz szerint..
Plkatón képe a logoszról 28a. meta logou: a logoszról, a metalogosz egy általános kategóris, jelnt beszédet, okot, észtm, éretelmet, magyarázatot, kifejztlést, élrevelést ius.,
Alétezővel köti össez a logoszt, mint a noust anaxagorasz, vagy parmenidész epoisztemológilailag kitüntetett jelnetése van.
Ez a kifejtés a tudásion alapuló kitünteetett fajtákat jelent, ezt hozza létre az ontológiai distinkvció, ezzel érthető meg a doxával, véleménnyel, észleléssel, aesthezosszel szemben ragadható meg.

Egyrészt van az arra vonatjkozó logoszunk, ami mjaradandó és szilárd és ez a gondolkodás segítségével ragadható meg, ami anyira negcáfolhatatlan és megingathatatlan logoszokkal van leírva amennyire lehetséges és amynnire illik., amennyire lehetséges é hozzáillik a beszédekhez hogy megcáéfolhatatlanokj és megingathatatlanok legyenek, ebből semminek sem szabad hiányoznia

És vannak azok a logoszok, melyek arra a mintára tekintetve vannak leképezve (eikótasz) ami valószínú.

Vannak azok a logoszok, melyek csupán valószínúek, mert képmásra vonatkoznak és vannak azok, melyek leképezettek.
És ezek úgy vioszonyulnak a tárgyaklhoz, mint ezek a logoszok amazokhoz metaszinten.
Van a sziklárd tárgy, az erre vonatkozó logosz szilárd és megingathatatlan
És van a képmásm az erre vonatkozó logosz csupán valószínű s mint a költészt az utánuhat utánzatait adja.

És újra a kezdeti distinkció: a 29 c folytatásaként: „Ami a létezés a keletkezéshez kpépest az a meggyőződéshez képest az igazság”.
Ahogyan aránylik a keletkezés a létezéshez
Úgy aréánylik a hit az igazsághoz. De itt nem fordítjuk hitnek a pisztiszt, mert alacsonyabb státusza van a pisztisz az a meggyőződés, melyről íérzékelésünk által győződünk meg, a tudás pedig az amiről a gondolkodásunk által.
(Pál hit definiciója. A hit a nem látható dolgokról való bizonyossság)

a görög gondlokodásban a létezés előrébbvaló mint a keletkezés. A létezés pedig statikus örökkévalkóságot jelent. Az isteni ezzel assziociálódik, mint tartammal, ami tölkéletes, változatlan, örökké elég önmaghában, befejezett tökékletesség.
Erre irényul a teológia, erre, jmint létre irányukl a tudás.
Ez az örökkévalóság nem dinamikus, mert töklketesm, befejezzett töklketesség, totalitás, változatlanság és változhatatlanság. Ez az örökkévalóság, ez a lét isteni tulajdonságokal remndelkezik. Vagy megfordtva enek a létnek a tulajdonságai isten tulajdonsáégaivá válnak.

Erre a létre vonatjkioziuk a tudás, mert az valami biztosat ragad meg parmenidésznél és platónnál is, míg ezzel szemben a nemlétező valami folyton keletkezésben lévő, bizonytalan, lárvaszerű tartomány, ami bizonytalan, megkérdőjelezhető, cáfolható, ezlértr az észletet aestezisz tárgya, a véleény doxa irányul rá. Parmenidésznélíisten tartományán kívül minden ilyen, azaz a teljes természetfilozófia területe ide tartozik. Ilyen módon parmenidész irmétli a keleti, indiai brahman-maya típusú dualizmust a metafizikába. Az isteni valósághoz klépest a vilkéág a látszat,m az illúzióíállapotába süllyed, vagy oinnan nem emelkedik föl és rá a puszta véleémy vonatkozik, semmi biztosat nem lehet tudni.
Innen indul ki minden tudáskritkia és minden metafizika. A valóséág megközelítésébnek minden elmélete, illetve a vaklóséágosságra vonatkozó kérdée, a gonodsz démon argumentumban vagy a cogito érvben is, eltütneteni a világnak azt a részét, ami illúzió, hogy eljussunk a vikágos és biztos ismeretig. A világnak ez a levbontása, ez a metafizikai redukció valamit feltár nemcsak a cigoitóról, a cigitácóról vagy az én term,észetéről, nemcsak a meditációról, vagy az elme világlebontó és világvetítő képességéről, hanem a létről, annak statikus vagy dinamikus szerkezetélről is, arróül , hogy az elme a vallásos elme hajlamos a lét statzikusságát ruházni fel az istebni tulajdonságával, illetve fordítva a statikus lét tulajdonságit hajlamos istenre mint szubjektumnra vetítebni és iszonyodik a dinamikus léttől.
Ennek az egyik legkorÁbbi hivatkozási alapja a parmenidész töredékeken kívül ez a timaios szöveghelxy: MI saz ami ílézezik mindig és nincs keletkezpése és mi az, ami keletkezik mindig és sohase létezik??
Azt gondolom, hogy ez nemcsak egy ontológiai, létre vonatzkozó kérésd, nemcsak egy episztemológiai, tudára vonatkozó kérdée, hanem egy mélyebb teológiai alapkérdés mhúzódik meg mk9og9tte, aminek nhelyxtálló újragondololádsa majd heideggernél taslálható az ontoteológiai kérésd újrafogalmazásában.
A létre, mint istenre, és mint minden létező alapjára vonatkozó kérdés, az ontoteológiai kéréds. És ennek a létnek a tulajdonságai válnak teológiailag relenvánssá véálnak isten mint szubjektum minőségi jellemzőivé.
Az ami íléáetzik mindig és nincs keletkezése egy isteni dinbaminzó, valásággal talített, sűrű, rörökkévaló, tökéletes, befejetzett, elég önmagának, a temporális vagy atemporális örökkévalóséágban van, örök jelenben vagy örök j9övőben, ez alapjáén vonatkozik majd egy magát újragondloló és megalapozóí léátre, egy mindenhatóséágra,m mindentudásara gondviselésre, eleve elrendelésere. Ez az önmagára refletákált tökéletesség a gömbforma, ez az önmagát gondlló ígojndolat formája, ez a befejezett tökéletesség változatlan és változhatatlan, állandóság, rökööé válgító nap, szent középpont, lét, statikusm, isteni dimanzió, mmint parmenidésznél vagy a kalsszikus teológiában. Míg ezzel szemben ami keletkezik mindig és sohase létezik az minden más ezen kívül, minden amit a világ szó jelentéstartománya alatt értünk.

A keletkezés, gignomai mindig alacsonyabbrendű, íjmint a létezés. A statikus lét az isteni dionmanziót jelenti nemcsak a görög gondolkodásban.
Az aei örök szó később került a szövegbe sok helyemn egy középkori teremtés interpretáció miatt, semmi sem volt a helyén az eredeti timaiosz szöveghelyekene, csak éertelmezésként került bele.

Mi az ami léetik (örökké, mindig léetzik) és nincs keletkezése
És mji az, ami keletkezik(folyton) és (soha) nincsen.

Ezt a kérdést fogjuk újra és úőjra ismétlődően feltenni, minta a folyamatteolkógia szenpontjábólíreleváns éls alapvető kérést, mint minden metafizikát, ontológiátm, episztemológiát, teológiát, természetfiliozófiát, teremtésleméletet megalapozó kérdést.
És ezt a kérsdést szeretenlénk más módonb megválaszolni a folyamatteológia hátterén, keresve egy dinamikus abb létszerkezetet, egy dinamikkus létet, s ennek tulajdojnságait istenre mint szubjkektumra átvíve egy donamikusabb istenképet. Egyenlőre puisztán a kérdét tettük fel és mondtuk el vele kapcsolatban hogy minden kérdét mnegaklapozó kérdés és hogy megfválaszolása dönt a világkéop és az isnetkép vonatkozásában.
És lényegileg befolyásolja a tudáésunk szerkezetét, a személyiség felépítését, a társadalmai és ökológiaoi szemléletet, a term,észettudományos fogalmainkat.

Oksági viszonyok a teremétmodellben:

Timaiosz 28 végee:
Lehetetlen hogy bármi olk nélkül keletkezzésk, hanem ok íáltal, höpő aitiopn, szükségszerúen keletkeznek a dolgok.

Amikor a mesteremben, a démiurgosz, a világkészítő mester az örök dolgokra tekint annak formájára, idea és minőségére,m dünamisí és ilyesmféle modellt, paradeigma is használ hozzá az szükségszerűen szép lesz.

A démiurgosz modell az apa-típusú modellje az okságnak és a teremétmodellnek.
Miéárt van szükség a délmiurgostra a teremtében, a tereméthez
Mi a démiurgosz viszonya a mintakléphez,m a paradeigmához, a kémáshoz, logoszhoz
Időben illetve okságilag megelkőzik-e egy lstá vagy egynással párhuzamois létezők metafizikailag,teológiailag, okntológiailag?
A démiurgosza mintakére tekintve fomrál, ez a viselkedés efeltételezné, hogy ezt a mintaképet, vagy parageigmát már taklálja az ideális ter,észetben
Ugyanígy az örök dolgokat, melyek mint jelzúőjük is muitatja öröktől fogva léátenznek, , a démiurgiosz isten tekint ezekre az örök ílétezőkre, azok formájára, az idákra, látja és valósítva az ideákl világát azzal, hogy vomatkoztatja a valúóságra.
Nagyon szép a okövetkezőp distinkció is a dém,iurgosz tekint az örök dolgoram azok formájára,m vagyis ideájára és minőségére, dünamiszárwsaa. Mintha más lenne valaminek a formája, ideája és dünamisza, mibntha ugyanazt az örök szépséget először statikusan önmagában, mnint lényeget és utáéna mouzgáásában mintí létező lényeget tekinbtenénk, a minőség, a dünamisz már valósultság, olyan minta hang és a kimondott szó, vagy a gondolat és a hangképpzés és a kimondott szó viszonya.mint ágostonnál.

Az ideákl világa nemelőzői meg a démiurgoszt hanm ontológiailag, metafiozikailag, teológiailag párhuzamosan létezik vele, illetve dinamikusíköklcsönvizyonban áll.
Whitehea da folyamat és vallóságban és más helyeken használja ezt a viszonyt isten lés a világ leírására. A végső ellentétek fejezetben négyes teremntő fázisról és hármas teremtő aktusról bestzél, ebben felhaszbnálja az ariasztotelészi aktus-potenciaípáőrt, illetve isten többg arisztotelészi tulajdonsággal ruháza fel, a vágy tárgyakétn, erosként beklülkrpől vezért transzcenfdálja a világot, s ugyanakkor kívülről, az időben a létező mnindkét becapódási oldaláról jelen, van a szubjektív célt adja aminden létező keletkezésénél, kjmint kiinduló feltételt, aze ez az adott létezőre vonatkozó leehtősélgfeltételeket tartalmazza, mely az univerzum abbóül a szempontból, íabbólk a tülkrözésből, a létfeltételek adott szerveződése. Ez a szerveződés az örök térgfyak egy bizonyois konstekllációjábólíáll, mely releváns arra az aktuáéklios történésre nézve. Ez a lehetőségfeltételek bozonyos szervezősége egy örök téárgy köré, mely egy bizonyos fénytörében tartalkmazza az univerzumot arra az egyedi jelenségre nézve,m melyre voinatkjozik. Isten az örök tárgyak univerzumát azáltal teszi vakóságossá, hogy biztosítva az örök tárgyak bizonxyos konstellációt elérhetővé az aktuális ílétesülők számára lehetőségfeltételekként, melyek aztán azokat megvalósítják s amint elérték objketívhanlhatatlanságban maguk is az örök téárgyak univetrzumába kerüklnek.
Isten nmézi az örök tárgxyak univerzumát, s ezzel az intellektuálsi személélettel alkalmazza is azokat az aktuáélsi ílétesülőkre. Ez a látó nézés teremit jmeg a tárgyat az iobejktumot és abszbketumot és ezt a kölcsönviszonyt, teremti meg istent és a viláőgot is ebben a relációban.

Whiotehead metafizikailag platónohz és a nepoplatonikusokhozu haosnlóü sémát használ az uiniverzum hármas rlétegzettségében: van az ideák világa,melyeket örök téárgyaknak hív van a világ, az aktuálsi ílétezők végetelen és folyton keletkewző sokaságával, ezek nem lezárt entitások, nem létezők a szó klasszikus értelmében, hanem létesülpők, és nem statius entitások, sezlklyislégetk, annak zárt, önakgát tartalmazó jelentésében, hanem a fvilágra és a máésikra mindig nis nyiitott és refletákáltóíláétcseppek vagy jmonászok, melyek tartalmmazákl egymást és tükröik és töükreö9kuik a teljes univerzumot az adatik között. Ennbben ér ö9ssze majd tusdat és termélszet ésebben ér össze a ter,észet egy élő, szerves organikjzjussá, melyben ezek a monadikus létcseppek, létesülők, kristályosló kopnkrescenciák, melyek események és folyamatok, nem személyiségek, hanem szervezőségek, egymásra a környzeektükre refjeltáklit adataiui, érzések mentén kommunikálva alkotják a világot és kommunikálnakn egyrészt egymnéással a sejtrendszeren bekül, egyrészt a világegésszelmíannyiban hogy tükröik és valósímtják, illetve az örök téárgyak univerzumával. Íisten, mint teremtőerő felette álla két fázisnak, oszcillála önmagai között, megnyilvánul és megnyilvánítódik. Az örök tárgyak univerzumát alkalmazza a világban létesülkő aktualitásokra,m melyek azt vaklósítják ebben a tökéletesedéseim, kristéályosodási folyamatban, melyben feltárul a megvalósult érték és objektív halhatatlan adatként visszaketrül az örökt tárgyak univetrzumába, ahobbann újra elsajátíthatóvá válik mnás léetesülkők számára. Ez isten első és másidik termlészeténekm, az örök tárgyak univerzumánam és a világnak egy egymásra hatása. Ahol az eléső és a második nem időben és nem logikailag értendő, hanem szinonim kauzalitásban, két aspektusként. Isten tehát ebben mint dlémiurgosz az örök tárgyakra tekiinbtm azok firmájára ideájára és felfénylő minőslégrée, dünamiszára, s ebben az intellektuális zemléletben azopkat előre ílátja, vizhualizáljae,lére eltervezi s azzal hogy látja, alkalmazza, sa cvalósítja, azzal elsajátíthatóvá teszi másíléátesülők számára.
És iéyesféle kmodellt is használ, paradeigmát, mint örök mintaképet és ezért az így meghteremntett világ szükjségszerúen szlép lesz.
A a szép a whiteheadi rendszerben egy diszszonancsia vagy diszkordancia résvén, dionamikusk kontraszton keresztül valósul meg, melyben feltárul a méylsége is.
A whiteheadui rendszer, melyen a folyamnatteológia alapszik mélyen platonkuius és ariosztroteliánius,í és neoplatinbius, dinamikusabbá forgatja az elődök által lefektetett ontológiai, teológiai, metafizikai teremtési sémát és jmindkét aspetsuts beemeli isten természetébe, aki ezzel evszat transzcendenciáéájából és statikusságából is, nem befejezzet, de örök, nem tökéletes, hanem folyamatosan tökéletesedő, nem változatlan, hanem folyamatosan változásban lévő, íede ez a kommunikáció a doalóg alapja a világgal, így elehtséges istennel kapcsolatba lépni, érzelmekelt, gondolatokat cserélni, intenzitást oszatni meg. Nincs hierarchia habnem viszony van., suietn kikerülía statiius lkétből,í a z örökkévalóság átéretelmeződikm, az idősíkok másképpen nyílénak meg, statikus létből dinamikus lét, örökkévalóságból szenélyiség, befejezzett tökéletességből érző suzenélyiség válik. Ez radikálisan más, mint a kalsszuikus teoógia istenképe és a teremtémodekllej is radikálisan eltére a felrajzolt götöüg modelltől, más az idő és a tér fofallma, másként tekijnti a kélétezés és a keletkezés hierarchiáját.

Miért van szükség démiurgoszra 0a teremtéshez?
,mi az a paradeigma, az a modellm ami utáén a metseremben dolgozik? A mesteremben teremti meg a paradeigmát, vagy azt a természetben lkáészen tralája, mint örök formát, s arra nézve teremt? Oksáhilag, metafikziailag teológiailag megelőzi-e e az örök mintakép a teremtőt, vagy párhutzamosan léetzik vele?

Aminek az alkotója a keletkezőkre tekint az a munka nem szép. Ezért kell az örök dolgokat venni mintának.
Amikor a dlmuiurgosz az örök dolgokra tekint azok formájára,m ideájára és miknőségére, dünamisz és ilyesféle modellt, paradeigmát has7znbál hozzá, az a muhnka szükségszerűen szép lesz. És alkotója jó.

Timaiosz 28.3. amni keletkezett szüskégszerú, hogy valami ok által jöjjön létre
Timaiosz 28c:
Valami oka mindennek van, így a világnak isde az hogy ez az ok dlémiurgbosuz típusú ok és nem egy lélek típusú ok az nincs megírva sehol.
Most hogy felfedezzük a világ alkotóját és atyját ez fárdadtságso munka után.
De vizsgáljuk tovább a kozmokszt, melyik modell, minta, paradeigma után építgette meg az építész. Az önmagával azonos és egyenlő után lépezt alétbe vgay mi után jött létezésbe? Hogyha a kozmosz szép és a készítője jó, vilégos, hogy az örökkévalóságra függesztette a tekintetét, de ellenkező seteben – amit kimondani is bűn - a keletkezetre tekintett mit jelenthetett itt ez a blaszfémia? Azt hogy a viklág nbem szép vagy azt hogy az alkotója nem jó, nbyilván ez utóbbit. De ez nem lehetséges alternbatíva, ahogyan a leibnizi modellben sem az. A világ szép és az alkotóüja jó, mert a mesternmű tükrözi és nylivánítva az alktóját, így tiszta jkmmnidneki számára, hogy a dlémniurgosz az örökre figyewlt, mert a legszebb a keletketzettek közül ía violág és aő a legkiváóbb az okok közül. Íígy hát yz így létrejöbvő annak mintája után j9ött létre, amely az ész nous által felfogható és így öb magával azonosm nuvcel így jött létre, onto gé gegémenósz. Az észre tekihntve van megfornálva ezért ész-szerű prós tó logó kai fronészei perileptón hüparkei.

A kozmosz a keletkezés közelében van.
A paradeigma az ö9rökkévakló minta, minfdig ugyanúgy van.
Az eikón a képmás a kettő különböző ojntológiaia közegben van tartva., de nem teljesen világos számára az eikón, a képmás és a paradeigma, mintakép, modell,m minta különbsége, illetzve szerepe a teremtésmodellben. Ezek nem puszta másolatai egymnásnak, mert nem egyenértékűek, hanem hierarchia van köüztük a teremében.

A mesteremben modellben mnár implicite benne volt, az hogy először képmást hoz létre s arra 0tekintve teremti meg a már látható világoit.
Ez as képmás eikón az ideák világa klenne, amiknben az idákl firmája és minősége dönamisz megjeleniik, s aztán erre mint örökre néztve formnáélja meg a látható világoit. Ahogyan a metsreemben is először agyagból formáél egy paradeigmátm, majd erre nézve készíti el a szobrot, vagy a festő először sikeeccet rajzol fel.ía példa nem állja meg a helyét ebben a kontextuisbvan mert itt a paradeigmea egy tökéletesebb, hierarchiailag, okságilag, metafiziiakliag teolóügiailag megeklőző foirmát jelent, azaz nagyobb, ideéálisab tökéletességet, dfomnreát., nem egyvázlatot, hogy a nagyobb tökéletességet elérhessük a látható világban.
Abszolút nem világos a démiurgosz aparadeigfmna és az eikón viszonya.
A démiurgnost a mintajkép bizonyos tulajdonságait valósítja akleekezés közegében.
A mintakép természete örökkévalkó (aioniosz).
Ezt nem lehet a keletkező világgal öszekapcsolnhim, ezért az örökkévalóság mozgóí kjépmását hozza létre a parageigmábnak, az időt.

A világ és a dlémiurgosz között a világlélek lesz a közvetítő közeg, de ez az idővel rokoníthatón (v.ö. heidegger) tim. 37d.

Az örökkévaslóság mozgó képmása az idő.
Mi a mintakép n(PARADEIGMA) ÉS A KÉMÁS(EIKÓN)VISZONYA?
Minden eufrantesisz: öszrenedezett. Létrejött a szentély., a világ sés a világnask a lelke.

Isten változhatatlan, ami azt jelenti, hogy hangulatai sincsenek. A philéboszban viszgálja meg ezt, ahol azt állítja, hogy a gyömnöyrüök a keletkezés világához tartaioznak, mintminden pathosz szewnvedély. Aváltozhatatlan, és minden változásra képtelen isten képtelen érzésekre és képtelen bárminemű kommunikációra a világgal.kritizálja a homároszi isteneket is és a költüket akik azt éneklik hogy az istenek átváltoz
Ásokra képesek, mivel isten változatlan és változhatatlan. És nem antropomorf. Ez a görög mitológiának és, a klöltészetnek is kritikáója. Egy újfajta teológia megjelenése, amely inkább parmenidészhez , xenophanészhez köthető.

Strukjturalista narratíva:
Platón annak megvilágítására, hiogy nincs kezdete a világnak mondott egy teermtéstörtpénetet, ezegy teleologikus kozmológia

Platón maga ingadizik az ideaelnéleten belülí a köélünböző szövegekben és korszakokban.
A partadeigma független a démiurgiosztól, azt adatként, adottként találja a démiurgosz a tereméshez., az ideák világa ontológiailag független sík. Nem fölötte áll, hanem független tőle.m nás hol (PL-. Állam 10 könmbvy. Azt éállítja, hogy istzebn teremti a dolgok ideáját, az ember pedig valósítja azok formáját?)

A démiurgisz és a paradeigma is örök .
Egy megfejtés lehet erre a viszonyra az ha úgy tekintjük, hogy istzen a saját tartalmait viszoi át a keletkezőre, a saját másik aspektusaként önmagába tekint és ez alapján képez.

De eredetilag a démiurgosz és a paradeigma két külön elntitás nem egy entitás két arca vagy aspektusa.

Másik klasszikus megoldás az idő relativizálása. Mivel a kozmikus mérőszisztémával egyöütt jöní létrew az idő, azaz nincs temporális különbség a kető között, nem előzi meg a paradeigma a démiurgoszt vagy fordítva. Ezek párhuzamosan léteznek az időbenű, a temporalitásban és a kauzalitásban.

Az elme külső tárgyakkal dolgozi,vagy a belső tárgyaival.
Az isetni elmében vannak az ideáék, an anaxagoraszi nousban, ez a nous-teológia xenokratlsznbél, arisztottelésznékl és a platóni ideaelméletben, a bneoplatinikusoknál középkori platonikus illetve keresztény hagyomáényban él tovább, íaz univerzális vitában, később az újkorban a racionalizmus-empirizmus vitában s tovább a kanti noumenon-fenomenon megküklönbözetetésen át a legújabbkori elméletekig.

Tim 40 d-47d, 90 b-e
Az géitestek megteremtésének befejezése és a többi suietni lény, daimón theoi megteremtési
40 d7-41 a5: hgésziodosz: theogoinája apaján írja le, de orfikus theoolgoniát is simer platón
41 a6 – 41 d3: a démiuzrgosz beszéde az istenekhez

Minden isten felbonthatatlan de a démiurgosz felbonthatja még az isteneket is
Az istenek a démiurgosz muhnkáját utánozzák (megjeklenik majd az alexnadriai teológiában,pl. philónnál kettős teremtés,…)
Ők teremtik az ember halandó részét
A démiurgosz a halhatatlan részét terenmit meg a kratérben létrehottzza a vegyükléket, az egy az azonos és a más körét, a világlélekkel megtzeremti, összevegyítve a csillagokkal megegyezik a lelkek száma ()mint az arab filozófiában és a káldeusoknál, péerszáknál)

Van másod-és harnmadrendű teremtés, a fárfiak és a nők teremtése külön terü9öénikk, mint a genezisben, a lelkek egyenlőren kezdődnke. El.

Tim 41 d4- 42 e5: -ben a démiurgosz megteremti az isteni részt és elmondja a törvényeit

Létrejön bennünk az érzékelés a gyönöyr és a fájdalomérzet, vágy az erósz, a szerelem, ehhez járul később a féleéelm sé a jarag és mindenfajta érzelem. A sorsunk at az szabja meg, hogyan vagyunk képesek ikgazságosak lenni. Ha jól éklünk visszatérhetünk a csillagra, ahonnann érkeztünk, ha rosszul, akkor nőkként vagy állatként születünk úkjjá (a pőhaidónban már megtalálhgató a lélekvándortlás mítosz). A pahidroszban pedig követjük a lelkek útját az istenek menetét a kocsin a phaidón is. A jelleme határozza meg az újjászükletés tetsi minőségét, isten szétszórja a lelkekek t a külkönbözőí égistetsekenb.

42 e6 -44c.
Az istenek megteremtik a testet, a halandó részt empedoiklész szerinti négy elemből és hozzáadódik a haléghatatlan részhez,m ebből probléma keletkezik, mert a két rész harcol egymással, az elemek is harcolnak a hasonló a hasonlóhozt vonzóüdik elv alapján ezek a mozgások eljutnak a lélekhez, bonyomások feomájában érzetek keletkeznek a lélekjnemn kineszthat mozgásból sz
Ármazó érzetek és aiszthészeszthai, észlelésből származók, pathématai benyomások, érzetek, érzlmek. Ezel összezavarják az azonos és a más köreit, a körmnozgásokat.

Eudooxos szerint az azonos köre az állócsillagok szférájának felel meg a más köre pedig a többi bolygók körének (mint az araboknál,íkáldeusoknál)

A világléleknek vagy egy általéános mozgató funkciója, ezt össze lehet kötbi az asztronmómiai rendszerrel. A világlélek mozgatja a bolygókat a pályájukon és teszi lelkessé a nagy élőlényt a földet. Ezzel a léklekkel kapcsolódikm az ember egyéni lelke is. A fejünk pedig azért kerek, mert aíkörmozgásba beilleszthető és ismétli a tökéletes gömbformát, mely az univerzumnbak is sajátja és a léálek lakhelye, ez a kopzmikus funkció áthelyeződik az emberbe

Lee a reason and rotation-ben más mellett érvel. Szerinte a körmozgás haosnló az értelem megértéséhez és fordtva, az azonos és más köre az értelme és a tárgya viszonyában adódik. Amikor az iudeát léátjuk, azt mikndenestüól ílátjuk, egyszerre minden oldalról, ebben nincs változás, progresszió, nem diskurzív és nem következtető észhazsnálat, hanem az a tárgy ami már ott iudőz a megismerésbnen. Aktív, tökléetes körmozgást végez az értelmen belül..


ez a lélek terápiája. Ebben a lélek széttöredezett körforgásait a Kozmoszs körforgásaihoz igazítjuk.
A körmozgás: önmozgás, ebben a kozmoszt utánozza, arra hasionlít, belülről vezértetl folyamat a lélekben.
A más és az azonos köréhez tartozó különbségbeli dolgokrhoz kapcsolódik a lélek jól-rosszul, ebben a foklyamatban tanul és neveli magát, nem annyira intenzív a kifelé észlelésben, a mértéktartás jellemzi mindenben és a befelé fiogyelés.

44d-47d: az embert kialakítják az istenek, kialakul a fej és a test, ajmi azt hordozza.
Körmouzgást végez a gyönyör és a fájdalom között, egyensúőlyra törekvés jellemzi, ajmi a harmóniához kell. Vannak az érzelmi és racionális léleknek is körei.
A gömb alakú fej az univerzum fiormnáját utánozza. A test azért van hogy a fejkünket tartsa, elöl van az arcunk, mert arra haladunk.

Észleléselmélet empedoklészi
A szemnbpől tűz árasmlik kiu, melyx kapcsolatba kerülve a külső tűzel, ami megvilágítj a tárgyakat, a hasonlóí által a hasonlkót ismetrjük meg, a téárgyat észleljük, a külső tér elveszti homogenitását és bekerül a lélekbe a tárgy képe. A belső tűz mozgásai a lélekben éjjel álomképeket hoznak létre, ez a belső képek kiegyenkítődése miatt fontos.

A látás valódi oka, aitionja: a kotzmosz látása harmóniába hoz minket, mert benne szám és mnérték valósulé meg, és a belső filkozófiával analóg, így rendejljük hozzá a belső körmouzgásainkat a külső körmozgásokhoz.

A hallás valódi okai, aitionjai. A zene és a művészet minden formája harmóniába hozza a lelket, a lékejk körforgásait az univerzum, körforgásaival..

Amikor okokat keresünk találunk valódi okokat eufrón aitia, ezek érztelems, valódi okoka és segédokokat, melyek találomra működnek és más okoknak köszönhetik a működésüket.
Amikro valami okait keressük, a valódi okokat szeretnénk felkutatni.,

90 b.e.: a megfelelő életmódra kell törekednünk és ez azt jelenti, hogy visszaállítsuk a lélek rendes körforgása9itz. Ezt őgy érhetjük el, ha tanuljuk az isteni dolgokat, így részesülünk a halhatatlanságban, s ettől leszünk boldogok is, mert a megismerő hasonlóvá válik ahhoz, amit megsiemrt. Így vagyunk képesek a lelkünket harmóniába hozni az univerzummal.
-ami minden létező, de különösképpen az ember feladata.

A tér és0az idő mnegszentelése, világalapítás, a kopzmogónia megismétlése, a közösség megalapítás,magnesia:


. Felhasznált irodalom:

Lee: Reason and rotation
George palmer:í PŐlato’s receptiopn on parmenides
Charles kahn: ont he greek verb einai: statikus és dionamikus létfogalom a görögben
Rtichard storabji: Time, creation abnd the continuum
Sedley: creationism and its critiques in abntiquity
Johansson: plato’s0natural philosophy
Cornford
Richard mohr: Plato’s Cosmology
Gernoth böhme0időelméletekről
Burnet: eikósz müthosz cikke
Platon:? Timaiosz
Plato:ítimaeus:
Platon: íPhilébosz
Platon:? Törvényerk
Plato: íPhilebos
Plato:íLaws
Professor Dominic O’meara: Cosmology and politics in Plato’s later dialogues
Whiteheasd. Folyamat és valóság
Whitehead: adventrues of ideas
Mircea eliade: a szent és a profán
Charles Ledoux: építész tervrajzai francia sóbányxászvárosokról, azok templomairól